MKE 40. Vándorgyűlés – 1. nap, délután – este
A Forrásközpont előtti aula tulajdonképpen egész délután üres volt, mivel mindenki az MMIK-ban volt a nyitó plenáris ülésen. Én nem, mert nem oda voltam beosztva.
(Képem van hozzá, de mivel nem voltam ott, nem blogolom, bocsi.
)
18:00-tól egy nagyon jó kis csapat gyűlt össze a VAOSZ-ban… pontosabban több csapat, ugyanis tekeverseny volt. Sokan voltunk, akik még sosem tekéztek, de ennek ellenére mindenki hamar belerázódott a játékba. Nyertünk a Gödör vendéglőbe utalványt és Nemo nyomában kártyát.


Az eredményhirdetés után aztán átmentünk a VAOSZ étterem részébe és ittunk, ettünk, beszélgettünk, egyszóval jól éreztük magunkat (oké, három szóval
). Az asztalbontás elég hamar megtörtént, valószínűleg a csapat rendesen elfáradt a tekézésben (ami elég komoly igénybevétel így elsőre). Szerencsére akadtak azért kitartóbb emberek is, akik tovább maradtak.
Én nagyon jól éreztem magam és úgy láttam, a többieknek sem fordult meg a fejében, hogy esetleg panaszkodjanak – nincs is rá okuk.




























2008. július 28. (19:00)
Jól éreztem magam az ücsörgés közben, és a tekézés közben még jobban
Remélem, hogy utóbbit lesz lehetőségünk többször ismételni
2008. július 29. (11:06)
Mindkettőt megismételném.
2008. július 30. (13:21)
Régebben tök sokat járunk mi is tekézni, atán egyszer sikerült úgy beégetnem magam, hogy kiszúszott a kezemből a labda és hátrafelé dobtam el……..úgy hozták vissza akik az asztaloknál ültek! lol, micsoda égés volt
2009. szeptember 8. (21:32)
[...] hogy a 40. Vándorgyűlés estéjén fantasztikus tekecsapatunk (Gica, Tanárúr, én) teljesítményét jutalmazandó 2000 forintos [...]